Blog
Delusion /téveszme/ szerint éljük az életünket.
A téveszméink sodornak az érzelmi viharainkba.Szélsőséges helyzetben,amikor végképpen nem képes a lélek arra, hogy kezelje a téves eszmék által gyártott képeinet, akkor kerülünk bele a betegség "képébe" az, hogy melyik felcimkézett nevet kapja az attól függ, milyen mélységekben, és milyen hosszú ideig gyötrődött megoldás nélkül a lélek félelemben, szorongásban, kétségbeesésben, magányban, hatalomvágyban, vagy elnyomásban.
A Bach-virágterápia kezdő momentuma, pont ebből az állásból kezdődik ,... Hogy érzem magamat az adott helyzetben, és milyen gondolataim vannak... A betegségek mentális okának a kivetítése , és megjelenése nem kezelhető csak a fizikai tüneteket nézve, a megfelelő virág - eszenciát csak akkor tudjuk adni, ha a testi tünetek mögé nézünk. Ezért a jó terapeuta jól szól - jól hallgat - és nem itélkezik.
A téveszméink nem mások ,mint a szeretet elvonás következményiként kialakult félelmek, szorongások, depresszió ,fizikálisan megjelent betegség képben mint reuma, migrén, és a végtelenségig sorolható nevek sokasága. A szeretet elvonás önmagunktól, a társunktól, gyerekeinktől és mindenki mástól, vagy tőlünk vonják el, sodor a delusion területére.
Egy ékes példa az elképzelt valóság „testet” öltésének és Bach doktor csodálatos gyógyító erővel rendelkező virágainak hatásáról. Világunk nem,olyan egyszerű,mint azt tanították nekünk.
Egy idézet, ami nagyon találó és valójában a virág-terápiánál is nyugodtan beidézhetjük Antoine de Saint – Exupéry: A kis herceg c. művéből egy idézetet.
„ Ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse. A lényeg láthatan.
Eettörténet: 2 cm átmérőjű tumor az agyban egy högynél, ami nem műthető. Az orvosi protokoll szerinti kezelést kapta,ami ebben az esetben szóba jöhetett az általános orvostudományban, de a tumor növekedett. Bizonyára hallott a Bach-virágterápia módszeréről, mert igénybe vette is-is alapon. A terápiás segítő beszélgetés, ami célzott kérdésekből áll felfedte a lelki okát a tumornak. A Bach-virágterápiában megerősítésként a segítő terapeuta igénybe veszi, a speciális kártyás Bach csepp diagnosztikát, ebben az esetben is így történt. A hölgy által választott virág a Honeysuckle / Jerikói lonc / a múlt virága.
Ezt a virág- eszenciát akkor adják, ha valaki nagyon kötődik a múltjához - a múltjában történt eseményhez ,és azt nem tudja feldolgozni lelkileg a szer abban az esetben segít, ha olyan információ maradt , ami rég idejét múlta. A történet: a végtelen ragaszkodás a nagymamához, akit jobban szeretett, mint a szüleit. Tíz éves korában a nagymama meghalt,olyan szomorú, és elkeseredett lett, hogy azt gondolta utána szeretne menni oda, abba az ismeretlen világba, ahova a szeretett személy távozott.
A tumor jelen esetben, ezzel az eseménnyel állt kapcsolatban. A Jerikói lonc virág-eszenciából egy hónapon keresztül 4x1 cseppet szedett naponta. A tumor eltűnt és a haja is kinőtt a hölgynek,ami a Chemoterápia szövödményei közé sorolható.
Ebben az esetben egy színtiszta lelki eredetű daganat volt jelen, ennek ellenére bizonyossággal nem jelenthetjük ki, hogy minden tumor virág-terápiával gyógyítható, mert ha jelen van még egyéb elváltozás is a helyzet nem ennyire egyszerű. A hölgy esetében a Jericói lonc információs szerrel "törölve" lett az-az anyagtalan információ, ami a tumort okozta. Megjegyzendő azonban,hogy ez az eset azért még sem csodaszámba vehető, mert Bach doktornak is sirült számtalan tumoros elváltozásnál gyógyulást elérni.
Ez egy meglehetősen szélsőséges példa volt, ami nagyságrendileg mutatta mire képesek a virág szerek és reprezentálta,hogy Bach doktor meggyőző írásai mennyire igazak. A lelki problémák fizikai megnyílvánulásainak számtalan arca lehet, ennek függvénye az, milyen lelki problémát képtelen megoldani az illető, ezért a Bach - virágterápiában a segítő nem magát a testi tüneteket nézi és nem számít, hogy egy éve , vagy pár napja áll fent az elváltozás testileg, vagy akár ún. pszichésen / depresszió, pánik betegség stb./ csak, és kizárólag a lelkiállapotnak, és annak okának van jelentősége, mert ez a terápia oki kezelést ad nem tünetet szüntet meg,hanem az okot .
A Bach - virágok nem csak az anyagtalan irritáló információk megszüntetésére ,és az ember kibillent lelki egyensúlyának visszaállítására alkalmazható, hanem az önismeret eszközeként , a személyiségfejlődés professzionális lehetőségét is kínálja nekünk. Manapság oly sokat hallhatunk, és olvashatunk a tudatszint emeléséről,amin aztán ellehet gondolkozni, mit is jelenthet. A legtöbb esetben indokolatlanul bonyolult előadásban, írásokban adják elő, ezzel emelve a titokzatosságot a sejtelmet, talán a komolyságát erősítendő szándékkal, de véleményem szerint pont az ellenkezője történik elvesztik az érdeklődésüket az emberek ,mert eltévednek a témában. Ennek oka lehet, hogy nincsen kellő mennyiségű előolvasottság a tudatszint emelésének technikáival kapcsolatban, vagy a jelentősége van elbagatelizálva,vagy időhiány miatt nincs elegendő idő a tanulmányozáshoz.
Azt azonban röviden és tömören megjegyezném , ami a megértését adja a sokak által sejtelmesnek hitt fogalomnak ,ami persze csak egy elnevezés. Nevén nevezve közmegegyezéses alapon TUDATSZINT,hogy mégis tudjuk miről beszélünk, amit aztán beburkolnak mindenféle magyarázatokba, megemlítenék egy szinte az egekig dicsőitett technikát,ami nem más mint a The Secret :magyarul A Titok ezzel a módszerrel csak egy baj van ,hogy semmiféle praxist nem ad. Megint a képzelet a DELUSION van előtérbe helyezve, piadesztálra emelve. Nem célom, hogy a saját véleményem kerüljön az igazmondók kérdéskörébe, csupán a sok évtizedes tapasztalat, több ezer óra, a sok száz technika, irányzatok , dokumentált anyagok e témában való tanulmányozása az, ami feljogosít azt itt leírtakra.Ezekután bátran kijelenthetem a tudatszint legmagassabb megnyílvánulásának eléréséhez,Bach doktor által felfedezett 38 növény alkalmas,és a hozzá írt tudásanyag útmutatást ad a módszer kristálytiszta megértéshez. A félreértések elkerülése végett nem arról van szó, hogy magas integrítású egyének kiképzése történjen ,vagy egy megdönthetetlen elmélet, és annak gyakorlatára való hit rendszer építésének megvalósulása, egész egyszerűen Bach doktor virág rendszere alfától-omegáig tartalmazza a világegyetem törvényeit. Nem a jog törvényei, nem az orvosok egyetemen bebiflázott protokoll eljárásainak törvényeiről van szó.A virág-terápia a Teremtettség törvényeit tartalmazza. A vonzás törvényének,ami meglehetőssen félreveztő és helytelen fogalom, függvénye a tudatszint állapota.
Minden érzésből származó gondolat megőrződik a mentális világban,és tudattalanul irányítják az életünket. Ez történt a fent említett esettörténetben is.A lelkünk a kapcsolat a gondolatok világával a mentállal, a többi élőlénnyel, vagyis a külvilággal. Minden érzéseket kelt bennünk, még ha nem is tudatosul bennünk.
Bach doktor a növényeit hét csoportra osztotta és nevezte meg ,ezeken a csoportokon belül minden akadályoztatott élethelyzet negatív szenvedést okozó érzelem orvosolható, 38 növényt írt le de a szerek kombinálhatóság nagyon nagy teret biztosít a virágterapeutának a negatív lelkiállapot egyensúlyba hozatalához.. Bach állítása szerint a lelkiállapot a legfontossabb , a testi panaszok rendszerint csupán a lelki megterhelés következményei.
Mit is tudnak a virág-eszenciák
A szeretet elvonás következményeként kialakult önbizalomhiány, aki ebben a lelki állapotban szenved az a vörösfenyő negatív állapotában van.
Ahogy Bach írja minden betegség, és boldogtalanság mögött keresni kell a szeretet elvonásnak a formáját. Ez lehet félelem, kétségbeesés, magány, bizonytalanság, a jelen történései iránti érdektelenség, vagy mások elképzeléseivel és a külső hatásokkal szembeni túlérzékenység. Ezen a hét csoporton belül találhatjuk a 38 növényt.
A virágterápiás készítmények a tudati világunkban hatnak, ezért képesek az anyagtalan információt pozitív tartományba hozni.
Visszatérve a vörösfenyő negatív állapotához, az önbizalomhiány okának kialakulásához. Hogyan jöhet létre.
Egy példa, amikor gyermekként az apai szigor által folytonos leértékelés érkezik " te semmire nem vagy jó, semmire nem viszed az életbe , ilyen és ehhez hasonló szavak /információ/ következtében alakulhat ki önbizalomhiány.
Ennek folyományaként lelki problémaként mutatkozhat meg ,még a döntésképtelenség ,a bizonytalanság ,az összezavartság, akarati gyengeség ,amiknek a kiinduló pontja az önbizalom hiány, de az önbeteljesítő minta mentén a kudarcok magukkal vonhatják, ezeket a lelki állapotokat is. Olyan felnőttkort eredményez , amelyben súlyos önértékelési küzdelmek , és az én elfogadásának képtelensége jelentkezik.
Ennek a blognak a keretében képtelenség lenne a 38 szer által hordozott negatív lelkiállapotok komplexitását leírni. Bach úgy gondolta, hogy a harmicnyolc eszencia ,és azok kombinációi átfogják az emberi szenvedést előidéző összes lelki területet.
Megjegyzés: Bach doktor maximális törekvése az egyszerűségre,és a bonyolultságot kerülve az asztológiai ismereteit, a csakrákról és a szellemi útról való tudását nem hagyta örökül, valamint tartózkodott a felesleges tudományos kifejezésektől, ami nehezítette volna az egyszerű módszer megértését, kigyomlált minden ehhez kapcsolódó jegyzetet, és megsemmisítette mondván ő nem akart mást,mint "általános alapelveket megfogalmazni, amelyeből akik mélyebb és átfogóbb tudással rendelkeznek, nagyobb felismerésekre és igazságokra juthatnak. Talán ez az oka, hogy elvesztette a masszív érdeklődést az emberek körében, és nem nyert méltó helyet a gyógyítás területén.
Bach szavai, az "értő elme úgyis mindent tudni fog "
A szeretetről beszélni azon egyszerű oknál fogva nem prédikálás, mert azt jelenti, hogy minden emberi lény végső és valódi szzükségleteiről beszélünk. ( Fromm )
Bach négy nagy alapelve közül az utolsó kimondja a minden dolog Egységének a felismerését: minden dolog teremtője a szeretet, és minden, amit ismerünk, végtelen formagazdagságában e szeretet megnyílvánulása - legyen szó bolygóról vagy egy kavicsról, csillagról vagy harmatcseppről, emberről vagy az élet legalacsonyabb rendű formájáról.
A szeretethiány nem csak egy állapot érzete, hanem a létünk alapjaiban befolyásoló negatívum.
Edward Bach szerint az ember alaphibái a büszkeség, a kegyetlenség, a gyűlölet, az önzés, a tudatlanság, a bizonytalanság és a mohóság, amelyek mindegyike az Egység ellen irányul. Állítása szerint minden más testi-lelki baj ezekből fakad.
A virágeszenciák pozitív mintát adnak a lelki probléma megoldására.
A lélek alapbetegségei a Gyógyítsd tenmagad című művében leírt gondolatok alapján.
A büszkeség
Nem más,mint a gondolatok merevsége, arrogáns vislekedés, ahol az ember nem ismeri fel saját kicsinyességét, és a sikert a saját érdemének, nem pedig a benne lévő isteni mag áldásának tekinti. Ez az ok olyan betegségeket idéz elő, amelyekben a merevség és a ridegség lesz a meghatározó.
A gonoszság
Az Egység tagadását és hibás értelmezését jelenti, mert mindazok a cselekedetek, amelyek mások ellen irányulnak, ellentétben állnak az Egésszel.
A gyűlölet
ellentétes a szeretettel, ellentmond az isteni tervnek. A gyűlölet büntetése a magány, a heves indulatkitörések, az idegi fáradtság és a hisztérikus állapotok"
Az önzés
Az önszeretet ugyancsak vét az Egység ellen, mert az emberekkel szembeni kötelességet tagadja.Befelé forduló neurózisok / szorongások /alakulhatnak ki, ha az ember saját érdekeit előbbre helyezi másokénál.
A tudatlanság
A tanulás halogatása, vonakodás az Igazság megismerésétől. A bölcsesség hiánya a mindennapi életben panaszokat okozhat, az Igazság meglátásának, valamint meghallásának elmulasztása.
A bizonytalanság
Akkor lép fel, ha az egyén vonakodik saját felsőbb Énje parancsának követésétől. A határozatlanság, a céltudatosság hiánya mozgási és koordinációs rendellenességben nyílvánul meg.
A birtoklási vágy
A lelkek szabadságának és egyediségének tagadását jelenti. A hatalomvágy következménye számos olyan betegség, ahol az ember saját tettei rabjává válik és vágyait a betegség fékezi.
Az alaphibákon kívül betegséget idézhet elő többek között a félelem és az unalom is.
A betegség-boldogtalanság két alaphibára vezethető vissza.
Az egyik hiba, amikor a felsőbb Én és a személyiség között konfliktus keletkezik, és szakadás jön létre.
A másik hiba, amikor az ember másokkal helytelenül viselkedik és vét az Egység ellen, amely szintén konfliktust okoz.
Ha az embe nem hallgat belső irányítására, és életét nem az életfeladatának szenteli, letér az útról, megbetegszik. Minduntalan elfelejti felsőbb Énjének létét, saját szellemi valóságát, semmit nem hajlandó elfogadni, csak amit érzékszerveivel észlelni képes.
Edward Bach szerint sem az igazi gyógyulás, sem az eredeti ok nem származhat a fizikai test szintjéről.
A betegség és boldogtalanság célja, hogy rábírjon minket hibás viselkedésünk feladására, mivel ez a leghatásosabb módszer a személyiségünk, és lelkünk közti összhang megteremtésére.
Érzelmi problémáink nem abból fakadnak, hogy érzéseink vannak, hanem abból, ha azok irányítják a cselekedeteinket, főleg ha negatív érzésekről van szó.
Kapcsolatok.Szinte az egész életünk erről szól.
Nézzük a szeretet hiány változatait a párkapcsolatok tükrében, Bach - virágok/al szemléltetve.
TÁRSFÜGGŐSÉG
Hogyan is jellemezhetnénk, ezt az állapotot,leginkább azt mondhatnánk a nárcisztikus ember ellentéte.Életének egyetlen értelme a partnere,aki mellett kitart,tehet az akármit, nem tud olyat tenni,amivel párját eltaszíthatná.A társfüggő ember talán nincs is tisztában függőségével. Csak azt tudja, hogy szeretet akar adni, és kapni. Állandóan olyan dolgokat tesz, amiért partnerétől, akár csak egyetlen jó szót kaphat. Általában egy domináns személyiséggel él együtt akinek az árnyékában él, és akit szolgál.A társfüggő mindíg függ valakitől de lehetséges, hogy valamitől is, a valami lehet alkohol vagy valamilyen egyéb pótcselekvés.
Mi lehet a társfüggőség oka
Mint sok egyéb lelki probléma esetében, itt is a korai kapcsolatokban, a gyerekkorban kell keresnünk a hajlamosító tényezőket.Két ellentétes élmény vezethet ide: az egyik ha a szülő fojtogató szeretete, uralkodása,magához láncolás a jellemző a gyerek életében, akkor nagy eséllyel nem lesz önálló"érett" személyiség, és mindíg szüksége lesz egy ilyen függőségi viszonyra.
A másik eset a szeretethiányos gyermekkor, aki így nő fel mindíg kielégíthetetlen szeretetéhséggel fog küzdeni, és kapaszkodnia kell valakibe.
A társfüggők rendkívűl féltékenyek, s igyekszenek kisajátítani partnerüket, esetükben nem birtoklási vágyról beszélünk. Gyakran elfojtják, ezt az érzésüket, hiszen mindenben igyekszenek megfelelni.
A partnerétől függő ember saját magát teszi tönkre, túlfűtött érzelmeivel.
Bach-virágterápia nézetéből kisezerjófű negatív állapotának nevezzük.
A következő lelki problémák adódhatnak még a továbbiakban, ennek az állapotnak következményeként:
- nem mond nemet semilyen kérésre, akkor sem, ha az ellenkezik az elveivel
- hajlam más dolgoktól való függésre ( alkohol, drog, cigaretta )
- féltékenység
- kényszeres megfelelési vágy
- alacsony önértékelés
- akaratgyengeség
Bach szerek,amit adhatunk: kisezerjófű, ami az egyik alkotó része az egyéb függőség elleni szereknek, féltékenység ellen katángkóró, alacsony önértékelésre a vörösfenyő eszencia a megfelelő szer, akarat gyengeség ellen és a helyzet ismétlődése ellen a vadgesztenyerügy, és ha ez a helyzet szenvedést okoz a mindennapokban - kínzó gondolatok szintjén , akkor fehér vadgesztenyére is szükség lehet.
A fent említett lelki válság, és esetleges következményeinek megjelenése közel sem merítette ki a lehetséges egyéb problémát.
A társfüggés fizikailag is megjelenhető elváltozásai,ami már konkrét és halaszthatatlan kezelést igényel: pánikbetegség, depresszió, asztma " én elnyomottnak érzem magamat érzésből adódóan", valamint különféle kényszer betegségek.
Normális függőség
Minden kapcsolatban szükséges egyfajta szereteten alapuló partnerfüggőség az (összetartozás érzés), mindaddig amíg van saját véleménye,és képes kiállni saját önmagáért, hű marad az elveihez, addig normális mértékben függő az ember.A felnőtteknél az érett függőség, akkor jön létre, ha az emberi e formájában a résztvevők kölcsönösen függenek egymástól, de mindez az együttműködés, az egyenrangúság, az egymás iránti tisztelet szellemében, nincs alá - vagy fölérendeltség.
ELVÁLÁS
A társfüggésnek a teljes hiánya.
De mi a helyzet, azzal a féllel aki nem nyugszik bele az elválásba? Mert lelki problémát okoz, nem tud beletörődni még erősen ragaszkodik a párjához. Esetleg a munkáját sem tudja megfelelően végezni, képtelen új kapcsolatot létesíteni.
Minduntalan a múltja kísérti, közömbös és zárkózott, fáradt,szomorú és kétségbeesett. Nem találja a támpontot az életében ,mert irányvesztett lett.
Ezek a lelki elváltozások gyakoriak válás idején, amikor nem közös megeegyezés alapján válnak szét a felek.
Bach-virág szerek,amik visszahelyezik az illetőt az egyensúly állapotbába
A múlt szere a Jerikói loncz segít az emlékezés a nosztalgiázás megszüntetésében. A közömbösség, és zárkózottság feloldásában a vadrózsa és a békaliliom a segítő. A szomorúság a dermedtség,és a sokk ellen - az erőt az Ernyős madártej adja. A támpont és helyzet adó eszencia a Rozsnok. Egy új kapcsolat nyitásához, és a régi kapcsolat végleges lezárásában a dió lesz az útra segítő. És végül, de nem utolsó sorban a tanító virág a vadgesztenyerügy hoz ki abból a helyzetből, amiben vagy, és visz el oda ahová menned kell. Ráhelyez az útra.
Boldog szerelmi kapcsolat, jó házasság
Alapja a játszma nélküliség. A boldogság - szerelem megéléséhez egy belső mély Isten kapcsolatra van szükség, semmi másra. Ilyen kapcsolathoz, csak a szíven keresztüli megbocsátás útján lehet hozzájutni.
Bach úgy gondolta, hogy a harmincnyolc eszencia, és azok kombinációi átfogják az emberi szenvedést előidéző összes lelki területet.
Vannak párok, akik ragaszkodnak egymáshoz, szeretni is képesek egymást, ennek ellenére a másik ember rossznak vélt tulajdonságait-szokásait képtelenek a mindennapokban elviselni. Ennek orvoslása érdekében utólsó kisérletként megpróbálnak egy társkapcsolatokkal foglalkozó terapeuta közreműködésével megegyezésre jutni. De sokszor a kommunikációs pszichoterápia kevésnek bizonyul a sérült kapcsolat megmentéséhez.
A virág-eszenciák megoldást tudnak nyújtani a kibillent érzelmek helyrehozatalához. Titka, hogy non-verbális úton információval látja el az embert,a negatívumokat amik az akadályozást okozzák "megszüntetteti" és pozitív, egyensúlyi tartományba hozza.
A párkapcsolatok minőségének tudatosítása messze nem foglal el olyan helyet az életünkben, amekkora a valódi jelentősége. Ugyanakkor a szorongással, álmatlansággal, depresszióval, evési rendelleneséggel orvoshoz fordulók többsége, valamilyen kapcsolati problémával küzd.Ennek az ellentmndásnak a tudatosítása az életminőség javításában sokat segíthet.
A párkapcsolati konfliktusok a felmerülő problémák nyílt összeütközések, egyben megoldásukra történő közös lépéseket jelenti. azonban megjelenhetnek olyan folyamatok, amelyek újra és újra ismétlődnek, és már túlmutatnak az adott helyzeten. Ilyenkor az a felek között nem konfliktus,hanem játszma zajlik.
A különbség a párkapcsolatokban a konfliktus és a játszma között az, hogy a konfliktus mindíg az itt és most helyzetben zajlik, a felek pontosan tudják, és ismerik a nehézség okait, és ezt nyíltan megfogalmazzák.
A játszma mindíg az "akkor és ott" -ban a személy múlbeli történésében gyökerezik. Adott helyzetben,olyan mintázatok, rejtett motívumok jelennek meg, melyek a saját élettörténetébe nyúlnak vissza. A rejtett motívumok fel nem ismert vagy félreismert szükségletek.
LELKI TERROR
Fojtogató dráma szereplői azok az emberek,akik a lelki terror nevű játszmában élik az életüket. Ennek a játszmának a keretében az egyik fél igyekszik lehetetlenné tenni a másikat.A látszta és valóság sehol nem annyira különböző, mint ezen a területen. A másikat uraló ember általában teljesen normális életét él: kifelé. Még tiszteletreméltó is lehet az átlagnál,mert fontos neki a látszat, ez jelenti számára az alibit, ezzel takarózik " én tisztességes ember vagyok, felelősségteljes munkával..." bárki tanusíthatja. A kinti világ áldott jó embere, azonban jégcsappá válhat az " otthon melegében" megfagyasztja még a levegőt is.
A lelki terror áldozata
Ő valószínűleg félelmekkel, gátlásokkal teli lelkű ember, aki nem mer, nem tud lépni. Lebénítja a reménytelenség, úgy érzi nincs kiút a helyzetéből, nincs ereje, támasza, lelki és anyagi lehetősége a változtatásra.
A lelki terror oka
Egy jónak, irigylésre méltónak látszó családi élet a külvilág felé, és egy félelmetes, szorongó élet belső használatra.
A házi poklot irányító emberek általában olyan férfiak, ritka esetben nők, akik komoly önértékelési és kisebbségi komplexusban, valamint személyiségzavarban szenvednek, és többnyire csak otthon erőszakoskodnak.Lelkileg sérültek.
Ez a tény, azonban nem könnyití a velük elők életét.
Bach-virág szerek,amik segíthetnek
Ha lehetetlen elviselni a bénító kitöréseket, félelmeket és kétségbeesést vált ki, akkor Bach-virágok félelem szerei közül a bohócvirág az,ami bátorságot ad, ha pánik érzés is van, akkor a napvirág a segítő erő.A reménytelenség érzése ellen a sülzanót eszencia, a csüggedés-elhagyatottság és nagyfokú gyötrelem érzése ellen a szelídgesztenye a megfelelő választás. A vadalma szer a lelki és a szellemi mérgeket tisztítja ki.
Az fent említett eszenciák csak irányadó minőségben lettek feltüntetve. A Bach-virágok gyakorlati alkalmazásának , bemutatásának részeként.
A bensőséges kommunikáció párok között
" A párbeszéd az a szerelemnek, ami a vér a testnek. Ha a vér áramlása megszűnik, a test meghal. Ha a dialógus megszűnik, a szerelem meghal, a harag és a gyűlölet váltja fel. A párbeszéd azonban még egy halott kapcsolatot is képes feléleszteni. Valóban ez a párbeszéd csodája: életre kelthet egy kapcsolatot, sőt újra életre kelthet egy halott kapcsolatot"
( Reuel Howe )
De miért nehéz megvalósítani?
Ok lehet
időhiány-konfliktusok-őszintetlensé - az összefüggéseket nem veszik észre a felek.
Bach-virág szerek
apróbojtorján segít az álarcokat levenni mottója: légy aki vagy, az őszinteséget segít gyakorolni, a nebáncs az idő virága is javít az idő érzéken.A békaliliom a kommunikácó lehetőségének létrejöttében segédkezik.
A ki nem fejezett érzések szorongásos zavarokhoz, alvás zavarokhoz, szexuális zavarokhoz, pszichoszomatikus betegségekhez stb. vezethet.
Első lépés az érzelmi szükségletek felismerése és azonosítása valamint az önismeret, ennek egyik alternatívája lehet a Bach-virágok megismerése, aminek segítségével nagy önismeretre tehetünk szert. Az fent említett összefüggések nem ismerése utalás az illető karakterének feltérképezésére. A 38 növény amit Bach leírt található 12 növény a tizenkét karakter, ami tartalmazza az emberi tulajdonságokat, alapvető lelkialkatot.Bach tizenkettőből indult ki, és meggyőződése volt, hogy e korlátozott körben is mindenki megtalálhatja a saját természetét, személyiségét leginkább kifejezőt. (J.B)
Ennek a rendszernek az ismeretével megtudhatjuk, milyen feladattal jöttünk a világra, ezáltal hozzásegít a helyes út megtalálásához és a döntések meghozatalához.
A Bach eszenciákat kizárólag lelki és tudati folyamatok alapján választjuk. Az számít milyen a gondolkodása és érzelmi működése az illetőnek. Betegséget vagy egyéb érzelmi problémát, úgy nem lehet megszüntetni, hogy lelki és tudati folyamatot ne korrigálnánk. A virág rendszer ismerete adja ki mi a beavatkozás lehetősége.
Természetesen nem csak a virágterapeuta privilégiuma a helyes szer megtalálása, azért sem mert a doktor Úr sem így gondolta, hisz ő is a növények egyszerű leírására és érthetőségére törekedett.
Ennek ellenére az ember önmagát, és sokszor kínos helyzetét nem képes felismerni, és tudatosan értelmezni probléma okát. A lelki vagy testi zavar azt a célt szolgálja, hogy valahol a tudattalanban van egy rossz vonal-irányítás, ezért bizonyos élethelyzetek-lelki zavarok-testi elváltozás fizikai síkon megnyílvánulnak az egyén számára.
Abban az esetbe ha tudatosítaná az illető az okot, de nem tudja a kulcsot - helyette a virágterapeuta értelmezi és tudatosítja,kialakít- kidolgoz egy képet, és az illető számára kiválasztott eszenciák képében megjeleníti.
MEMENTÓ
A Bach-virágterápia Apróbojtorján szerének üzenete: légy az aki vagy.
A gyógyír elvezet a látszatharmóniától – a belső békéig.
A negatív apróbojtorján lelkiállapotban jellemzően egy kedélyes-vidám embert látunk,aki szereti a nyugalmat,és ezért kerüli a külső és belső konfliktusokat. A veszekedések lehangolják,kifárasztják,így sok mindenről lemond azért,hogy mindezt elkerülje.Bár általában maga is problémákkal küzd,nyugtalan és gondterhelt,szenved testileg és lelkileg, de gondjait mégis humoros álarc mögé rejti. Barátként.és társként nagyra értékelik őt.Nagyon közkedvelt társaságban,és ő is társaságkedvelő maximális mértékben.Amit külső szemlélőként tapasztalhatunk, hogy gyakran nyúl alkoholhoz vagy droghoz,mindezt teszi azért,hogy szenvedéseit elrejtse,hogy könnyebben, jó kedéllyel viselje megpróbáltatásait.
Elméleti rendszer,amiben értelmezhető ez a viselkedés mód.
A felépített védekező és elhárító mechanizmus.
Az elhárítás, és védekezés az emberi lét természetes része,minden ember csinálja..Önmagában az elhárító mechanizmusok jelenlétét nem tekintjük patológiának ( kóros),vagy neurotikusnak, azaz lelki problémának, hanem a lélek "élettanának" természetes megnyilvánulása. Az viszont jellemző,hogy melyik lelki zavarok milyen elhárítást használnak,tehát az elhárításra épülhet lelki zavar.
Robin Williams született: 1951 VII. 21 13:31
Egyedüli gyerekként nőtt fel, így sokszor azzal szórakozott, hogy komédiásokat utánzott, írja róla a wikipedia.
Amikor apja elvesztette munkáját, a családnak költöznie kellett. Gyors, pergő humorát is ennek a vándorló életmódnak köszönhette. Az őt szívató srácok ellen ez tűnt az egyetlen fegyvernek. A gimnázium végére a család letelepedett Kaliforniában, és Robin az iskolában megtalálta a számításait. Mire leérettségizett, a legnépszerűbb tanulónak számított, és a legviccesebbnek, valamint a legsikeresebb jövő előtt állónak választották......
Pszichológiai szempontból azt mondhatjuk,hogy elfojtja az érzelmeit.
Bach 1933-ban azt írta az apróbojtorjánról:" Mily sokan vannak e szenvedők, akik gyötrelmüket gyakran nevetés és vidámság mögé próbálják rejteni!"
Az apróbojtorjánt nevezhetjük: a nagy színészésznek is. Az apróbojtorján lelkiállapot sokkal több összetettebb, mint a társaság tréfamestere. Gyötrelmei azonban ettől még nem múlik el, ott várakozik tudatuk mélyén. Elüthetik az időt tréfálkozással , játékokkal, bármilyen figyelemelterelő manőverrel, de egyszer csak rá köszön a magány.
A horoszkópban álló Hold a lélek. Az érzelemvilágot mutatja,amely az életet és érzéseinket meghatározza.
Robin Williams személyes horoszkópjában a Hold a halakban állt születése órájában.
Ami azt jelenti,hogy nem ez a született személyésigétípusa nem az apróbojtorján volt, hanem egy perszona ( lat.)= "maszk , amit a színészek vettek fel az antik világban e mögül mondták a szerepüket.
Egy szerepszemélyiség a személyiség legkülső burka-egy maszk,amivel alkalmazkodott a környezetéhez.Másik jelentése: " nyílvános én". A világ felé megmutatkozó oldal, amivel kapcsolatot teremt. A perszóna egy alkalmazkodásra kifejlesztett eszköz.
A perszóna. Emberi tudat= mint a vízben úszó jéghegy,aminek csak az 1/9-ed része látható,többi a víz alatt van. Ami látszika jéghegyből, azt mutatjuk magunkból. Ha túlságosan azonosulunk vele "ráforr" az arcunkra, ekkor már nem lehet kilépni belőle. A kiválasztott szerep egy idő után tudattalanná válik a működtetése marad csak tudatos.
ROBIN WILLIAMS vele született személyiségtípusa Hold a Halakban, vagyis az alapvető lelkialkataként a NAPVIRÁG van hozzárendelve volt.
Bach doktor 38 növénye közül 12 lelkialkatot jelölt meg és hozta hössze a születéskori Holdállással,hogy a születés órájában a zodiákus mely jegyében tartózkodott, ez a személyes horoszkópból olvasható ki, ez szolgált a személyiségtípus meghatározás.Ennek alapján derül fény, hogy mi a célja és feladata az életben és az eszenci, amely ebben a feladatban a legjobban támogatja
A napvirág lelkialkatot egy mindenre kiterjedő szeretet, mély lelkiség, hullámzó, ingatag élet jellemez. Az egyéniséget mindíg önmagánál nagyszerűbb dolognál keresi. Előfordul, hogy az alkohol vagy drog rabja lesz, vagy beteges hajlamok uralkodnak el rajta.
Nagyszerűsége, hogy adakozó és segítőész.
Az életében a félelem uralkodik, gyakran érzi maát fenyegetve. Paranoia-neurózis-rémképek-lidércnyomás gyakori kísérői életének-hajlamos a depresszióra. Erősen fogékony a környezetéből érkező hatások iránt. Könnyen kialakul a " félelem a félelemtől"
A negatív napvirág lelkiállapot a rettegés. Rettegés valami anyagi dolognál hatalmasabbtól. Rettegés a haláltól, öngyilkosságtól,természetfeletti erőktől.
Életfeladata lett volna a színész óriásnak az ERŐ kiművelése,amivel legyőzhette volna a mélyen rejlő rettegést, amit magával az élettel szemben érzett,ezt az elfojtott félelmet nehéz észrevenni. Olyan , mint az asztrológiában a tizenkettes házban felbukkano titkok: a napvirág alkat félelmetes titkát a külvilág nem érzékeli. Talán elrendeltetés és megpróbáltatásként vehetjük számba,hogy a horoszkópban a Halak a saját háza a 12. ház.
A Halak tulajdonságai: Álom és valóság: "Az élet mint álom" és "az álom mint élet" a " világ fájdalmas" a " segítő szindróma". Képes saját érdeke nélkül cselekedni. Hagyja szétfolyni az életet. Kikerüli az akadályokat, gyorsan elmenekül, nem tudja megvédeni magát a visszaélésekkel szemben, gyenge, erőtlen.
A Halakban és a hozzárendelt 12. házban megvan a lehetőség,hogy minden lehessünk és mindent megtegyünk . Itt van a lehető legnagyobb sorsszerű szabad mozgástér, a külső határoktól való legnagyobb függetlenség lehetősége arra, hogy azokat a szabályokat és hierarchiákat, amelyeket a szemközti Szűz jegyben felismer , most elfogadja és megtapasztalja.
A Halak jegyének végső valósága nem hozzáférhető a normális", analítikus és racionális értelem számára. E zodiákus jegy legmagasabb fokozata, a minden létező egységének felismerése.
( B. H.)
Eszenciák-gyógyírek:
Napvirág: " A kitörés virága" Az eszencia lecsökkenti a rémületet,belső békét és nyugalmat teremt, megerősíti a bátorság erényét. Ezzel felvértezve a személyiség a pániktól, a terhelt lelkiállapottól eljuthat egészen a valódi önértékelésig.
Apróbojtorján: az apróbojtorján segít leküzdeni a problémák elkendőzésének és elkerülésének szokását. Nyitottabbá, őszintébbé tesz, erősíti a konfliktusok vállalásának képességét,segít felvállalni a belső és a külső konfliktusokat.A terápia célja felszabaditani az elmét a szorongás és nyugtalanság alól, és megengedni a jelen pillanat örömét.
Nagyszerűségével - Érzelemgazdagságával - Kivételes Tehetségével Örökre Bevéste Nevét a Világ Gazdagítására.
Párkapcsolati problémák ( pár ) bajok.
A tudat gondolkodik a tudatalatti cselekszik. Ez a pszichoanalízis fő törvénye.
Az egyik legnehezebb életfeladat a párválasztás.
A szerelem egy pillanat,amikor megismerünk valakit,és magával ragad ,megfog benne valami esetleg a mosolya , a hangja,a viselkedése, mert valamire emlékeztet.
Ez az,amikor a tudatalattink lép életbe, ami pontosan tudja,hogy az anya vagy apa modellünkre bukkantunk.
Ha a szimpátia kölcsönös egyre inkább megismerhetővé válik a partner érzelemvilága.
Az idő előrehaladtával, ahogy mélyül a kapcsolat úgy vele együtt felszínre kerülnek az ütköző pontok. A felismerés fájdalmas lehet, hogy társunk nem úgy gondolkodik a kapcsolatról, mint mi. Az együttélés során a viták sűrűsödnek,és már nem találják az egyensúlyt a régi harmóniát,ami a kapcsolat kezdetén olyan ideális volt. A harmónia felbomlásának oka a tudattalanul követett jó vagy rossz szülői minta, ezért képtelenek a változtatásra.
A tudatalatti egy raktár, ide beraktározzuk azt is ami nem kell. Csak azt érezzük,hogy valami nem stimmel. A tudatalattiban vannak a pozitív, a negatív, a fel nem dolgozott dolgok, a konfliktusok, a gyermekkorból hozott szülői viselkedés minták-engedélyek, tiltások, intimitástól való félelem, a gyerekkorban megélt élmények. A szülői örökség,” gyökerek” csapdája.
Az emlékeink sorsdöntőek lehetnek a párkapcsolati választás során, és a kapcsolatunkban való viselkedésünk szempontjából.
Ha azt láttuk a szülő házban, hogy a féltékenység az apa vagy az anya részéről vezető érzelem volt, a kapcsolatban nagy valószínűséggel ,ez egy domináns viselkedési forma lesz a mi párkapcsolatunkban is.
Ha azt tanultuk,hogy a nő mindenben kiszolgálja a férfit ,önmaga háttérbe szorítása árán is ,akkor meg sem fogalmazódik az egyenrangú kapcsolat fogalma.
Előbb utóbb, az ilyen kapcsolatokban felüti a fejét a depresszió, a félelem, a szorongás, a különböző függőségek,kényszeres cselekvések sorozata. Önelfogadási,önértékelési problémák, szomorúság lesz a mindennapi késérő.
A Bach-virág terápia lehetőséget biztosít a negatív viselkedési formák, lelki állapotok pozitív megváltoztatására, a már kialakult depresszió ,és különböző szorongások, kétségbeesés ,féltékenység,társfüggőség,lelkifurdalás,harag,önleértékelés, stb. megszüntetésére.
A fel nem ismert családon belüli feszültségek meghatározásához, a belső - és személyiségek közötti konfliktusok forrásainak feltárásához elengedhetetlen segítség.
Mind ezeken felül komoly önismereti ,és személyiségfejlesztő módszert is nyújt,ami önmagában véve is egészségmegőrző lépésnek tekinthető.
A Bach-virág terápiában nem kell hinned, a szerek és azoknak a leírása megértetik veled a problémád okát, és kiigazítják,megszüntetik. Nem kell kétségek között vergődnöd ,sem önmagaddal ,sem a partnered sokszor érthetetlen viselkedése miatt,mert fellebben a fátyol,és mintegy csodaként éled meg a változást, az addig nyomasztólag hatott lelki válságaid,és azok okainak megértésével. A virágeszenciák az embernél sokkal,de sokkal többet tudnak, mint azt gondolnád. Minden negatív élethelyzetre megoldást nyújtanak. Képesítő szerek,mert képesek a fájdalmas emlékeket meggyógyítani, és egy egészen új tudati rendszerbe helyezni téged.
Egyetlen olyan párkapcsolati krízis,lelki konfliktus sem létezik,amire ne találnád meg a választ ,és a segítséget a Bach-virág rendszerben.
Amit felismersz, és tudatba emelsz már nem lehet a végzeted.
DEPRESSZIÓ GYÓGYULJ A VIRÁG BIBLIÁBAN LEÍRTAKKAL
A gyógyítás művészete
Bach doktor növényei harmonikus csoportot vagy családot alkot, a 38 virágkivonatot Bach " a növényvilág boldog lényeinek" nevezte.
( te happy fellows of the plant world )
Isten patikájából gyógyulni. E szent növények között találjuk a depresszió elleni szereket is.
Más a megítélése a depressziónak a virágterápiában,mint az orvostudományban.
Míg a pszichiáterek általánosítva beszélnek a depresszióról,addig a virág terápia fokozatokban nézi ,első fokú,másod fokú,harmad fokú, és végül negyedik fokú depresszióról beszélünk. A pszichiáter a stressz faktorokat keresi, a virág terápia kizárólag a lelki konfliktust, az érzelmi zavarok okát nézi, és konkrét spirituális magyarázatot tud adni a fokozatokra.Ezt értendő mi-miért következett be,mondjuk egy negyedik fokozatú depresszió,ami súlyos változatnak tekinthető.
Itt már olyan erős lelki nyomás uralkodik,aminek a mottója " már az Isten is elhagyott engem" Nem ritkán itt a beteg, az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, kiútként.
Az antidepresszánsok,amiket az orvosok adnak,még ront is a helyzeten,mert a maradék védekezőmechanizmust, és az öngyógyítási folyamatokat akadályoztathatják.
Félreértés elkerülése végett nem a pszichofarmakonok ( antidepresszív) szerek ellen beszélek,mert normális mértékben segítő ágensként szóba jöhet. A függőség kialakulása, és a psziché elnyomása a gond. A léleknek támogatás kell,de ezt a gyógyszerek nem teszik meg.
A virágterápiában a depresszió kialakulásának kezdetének kezelése, eleve kizárja a teljes tehetetlenség,és reménytelenség állapotába való eljutást. A lélek differenciál diagnosztikájával pontosan megállapítható,a depresszió melyik fokozat van jelen.
A virágterápia szubtilis frekvenciákkal gyógyít, nem a növény "materiális testét ",hanem a virág "energetikai információját" használja.
Míg az antidepresszánsok, a központi idegrendszert manipulálják.
Az-az a test biokémiájába szólnak bele. Egy az ember megfoghatatlan lelki részét kezelik a pszichiáterek, anyagot tartalmazó szerekkel. Míg az orvosok egyenrangúnak veszik az embereket,és a protokoll szerint adják a gyógyszereket,mindenkinek ugyan azt.
Addig a virágterápiában, az egyénre jellemző állapota szerint, a depresszióval megjelenő egyéb lelki zavarokat is figyelembe veszi, az esetlegesen fellépő,apátiát,letargiát,pesszimizmust,reménytelenséget,bizonytalanságot,kommunikáció hiányt ,egyensúly zavarokat,identitási problémákat,kiúttalanság érzését, és még sorolhatnám,a negatív reakció mintákat, diszharmonikus lelkiállapotokat, ami egyénileg lép fel.
A filozófia-teológia mind-mind intellektuális tevékenységek nem váltják ki a feltétel nélküli tudatosságot.
SZABADSÁGOT ADNI ÉS KAPNI
" A külső beavatkozások eltávolítják az embereket felsőbb Énjük követésétől. Mivel e hiány a lelki zavarokban oly fontos szerepet játszik, gyakran az élet korai szakaszában gyökerezik a szülő-gyermek közötti kapcsolatban.
A szülők feladata, valójában isteni privilégiuma, hogy lehetőséget adnak egy léleknek a világba lépésre, és a továbbfejlődésre. Ha helyesen látjuk és értjük ezt,akkor nincs annál nagyszerűbb előjog mint, hogy segédkezhetünk a lélek testi születése, és a fiatal személyiség ápolása során,fejlődése első néhány évében. A szülők beállítottságát teljesen arra kellene hangolni, hogy a legjobb lehetőségek szerint mindent megkapjon , amire szellemileg, gondolatilag szüksége van.
A szülőknek mindíg észben kell tartaniuk, hogy a kis ember saját személyiség , aki lejött a földre, hogy tapasztalatokat gyűjtsön és a maga módján, Felsőbb Énje parancsai szerint tudást szerezzen, s fejlődése érdekében , amennyire lehet,meg kell hagyni szabadságát. A szülőknek különösképpen óvakodniuk kellene attól,hogy a fiatal személyiséget elképzeléseik vagy világnézetük szerint alakítsák. A fiatal élet befolyásolására és irányítására tett minden erőszakos kísérlet a birtoklási vágy szörnyű formája...Nem engedhetjük meg,hogy a birtoklási vágy eluralkodjon rajtunk és felébredjen bennünk a mások uralásának vágya....A gyermek nem találkozhat korlátozásokkal,feltételekkel és szülői kényszerrel tudván , hogy a szülői kiváltsága korábban apja és anyja osztályrésze lett, s ,hogy később esetleg neki magának is ugyanezt a szolgálatot kell majd teljesítenie másokkal szemben.
Szülőnek lenni olyan feladat , ami generácioról generációra száll,és lényegében arról szól,hogy egy időszakra védelmet kell biztosítanunk.Ezután vissza kell lépnünk,és figyelmünk tárgyát,gyermekünket szabaddá kell tenni,hogy egyedül haladhasson tovább.....
A gyermeknek észben kell tartaniuk, hogy a szülői szolgálat, mint a teremtő erejének jelképe, isteni küldetés,de semmilyen az élettel és a lélek által kijelölt úttal ellentétes kötelességet vagy a fejlődés semmiféle korlátozását nem jelenti. Lehetetlen felbecsülni civilizációnk belső szenvedését, az emberi természet megnyomorítását és a domináns személyiség vonások elterjedését ,ami egyedül e tény hibás felismerésére vezethető vissza....Görcsössé teszik az életet,megakadályozzák a természetes fejlődést és minden érintettnek csak boldogtalanságot hoznak. A mindebből kialakuló mentális, idegi, sőt testi zavarok alkotják korunk betegségeinek nagy részét.
Nem lehet eléggé világosan kifejteni,hogy minden lélek speciális születik a földre: hogy tapasztalatokat és tudást gyűjtsön, és saját belső ideálja alapján tökéletesítse személyiségét. Egyetlen kötelességünk abban áll,hogy lelkiismeretünk szavát kövessük, és soha egyetlen pillanatra se térjünk el ettől mások hatására. Mindenkinek tudnia kell,hogy lelke kijelölt számára egy feladatot, és míg ezt nem teljesíti-akár tudattalanul is-elkerülhetetlen a konfliktus Lelke és személyisége között, ami azután szükségszerűen testi zavarokban is megmutatkozik. Lehetséges, hogy valakinek az a hivatása, hogy egész életét valaki másnak szentelje. Mielőtt azonban elhatározza magát, teljesen biztosnak kell lennie benne, hogy ez valóban Lelke parancsa és nem egy idegen,domináns személyiség hatása,vagy rosszul értelmezett kötelességérzet"
HELYES ÉLETSZEMLÉLET
Lényünk Isteni voltának felismerése, és következetes törekvés minden rossz legyőzésére.
Annak felismerése,hogy a betegség a Lelkünk és személyiségünk közötti diszharmóniában rejlik.
Készségünk, és képességünk a diszharmóniát okozó hiba felfedezésére.
Mindenféle hiba legyőzése az ellentétes erény fejlesztésével.
A gyógyító művészet feladata abban áll majd, hogy hozzásegítsen minket a szükséges tudáshoz.....
emelett olyan gyógyító szereket ajánljon , melyek testünket-lelkünket egyaránt erősíti...
A jövő orvosi iskolája nem fog különösebben a betegségek hatásaival és tüneteivel ....sokkal inkább arra koncentrálja majd erőfeszítéseit, hogy harmóniát teremtsen a test, a szellem, és a lélek közöt..
Senki nem kívánja tőlünk, hogy szentek, mártírok vagy hírességek legyünk. Legtöbbünknek kevésbé feltünő feladatai vannak. De mindannyiunknak át kell éreznie az örömöt, az élet kaland mivoltát és boldogan kell teljesítenie a Lelke által meghatározott feladatot.
A MODERN ORVOSTUDOMÁNY KUDARCA
A betegség a mai materialista módszerekkel soha nem lesz gyógyítható, azon egyszerű oknál fogva , hogy nem anyagi eredetű. Amit betegségnek nevezünk, az mélyebb és nagyobb erők hatásának végeredményeképpen alakul ki a testen.
Az orvostudomány modern irányzata - a betegség valódi természetének félreértése és a fizikai testre való materialista rávetítése.....
Egyrészt eltérítette az emberek gondolatait a valódi okokról, és ezáltal a hatásos gyógymódok keresésétől...
A modern tudomány materialista módszerei közül az egyik kivételt Samuel Hahnemann homeopátiás rendszere jelenti.
Ő Isten jótékony szeretetét és a minden emberben benne lakó Isteni Szikrát kereste, megvizsgálta betegei gondolati alapállását az élethez, környezetükhöz, és panaszaikhoz való viszonyát, majd a mezők növényei között és a természet más birodalmaiban talált gyógyíreket bajaikra. E szerek nemcsak a testet gyógyították meg, hanem a gondolataikat, és beállítottságukat is megváltoztatták.
/ Gyógyítsd tenmagad c. könyvből/
Hahnemann hatalmas haladást ért el, és hosszan vezetett előre minket az úton, ám csak egy emberöltönyi idő adatott meg a számára s ránk maradt, hogy folytassuk művét, továbbépítsük a tökéletes gyógyítás szerkezetét, amelynek alapjait oly nagyszerűen lefektette...
Ma már tudjuk, hogy a homeopátiás gyógyszerkincsben bizonyos gyógyíreknek megvan az erejük ahhoz, hogy felemeljék rezgéseink szintjét, s így nagyobb egységet teremtsenek halandó és Spirituális valónk között s, hogy a gyógyulást az így elért magasabb harmónia okozza. És végül tudjuk, hogy a mi feladatunk a gyógyszerkönyv megtisztítása és új gyógyírek hozzáadása mindaddig, amíg végül valóban csak a jótékonyakat és felemelőket tartalmazza majd.
/ Magatoktól szenvedtek c. könyvből/
Hahnemann azt tanította, hogy "hasonló a hasonlót gyógyítja". Ez egy bizonyos pontig igaz, de a "gyógyít" szó egy kicsit félrevezető a " hasonló a hasonlót elhárítja" találóbb lenne.
Maga a betegség a hasonló, ami a hasonlót gyógyítja, vagy helyesebben a hasonló, ami a hasonlót elhárítja.
Gyógyító tevékenységünk a következőket foglalja magában: az emberi természet kutatása, hogy hozzásegíthessük az embereket az önmagukról való tudáshoz, hogy tanácsot adhassunk, hogyan tudják személyiségüket lelkükkel harmóniába hozni, és ebből kiindulva olyan jótékony szereket írhassunk fel, amelyek a személyiség rezgéseit emelik, és ezzel a léleknek alkalmasabb otthont teremtenek. Ily módon fejlődik erényünk, amely a Magasabb és alacsonyabb én közötti harmónia, a tökéletes egészség kialakulásához szükséges.
/ Alapvető elmélkedések betegségről és gyógyításról c. könyvből/
A gyógyulásnak hét fokozata van
- Békesség
- Remény
- Öröm
- Hit
- Bizonyosság
- Bölcsesség
- Szeretet
Kizárólag a szenvedő azon jellemvonásait kell keresnünk, amelyek ellentétbe kerültek a Nyugalom Forrásával.
Ezért a test szokványos tünetei figyelmenkívül hagyhatóak, és csakis az olyan lelkiállapotokat kell megfigyelni, mint depresszió, a türelmetlenség, az aggodalom, a félelem, a döntésképtelenség, a nyugtalanság, a kételkedés, az intolerancia, a rosszallás és így tovább.
Minden olyan hangulatra van gyógyír , ami boldog-örömteli önmagunk ellentéte lehet.
Amit ismernünk kell, az ok - az uralkodó hangulat, melyek a megfelelő gyógyírekkel legyőzhető.
E gyógyírek mindenki számára lehetővé teszik, hogy megtehesse, nem saját ereje, hanem az Istenáldotta Növények Ereje által.